A múlt héten az Uber magyarországi megregulázásától volt hangos a sajtó. Az ún. taxisrendelet ugyanis a taxitársaságokra vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő a fuvarmegosztó alkalmazásokon keresztül személyszállítási szolgáltatást nyújtókra is. A híreket figyelve, egyértelműen látszik, hogy többfrontos háború dúl az egyes szolgáltatásokat újszerű módszerekkel nyújtó, feltörekvő vállalkozások és az adott piacon már jelen lévő, pozícióikat óvni igyekvő szolgáltatók között. (Maradva az Ubernél, láthatjuk, hogy a magyarországi szabályozói válasz, még nem is a legdurvábbak közül való: Franciaországban például az Uber vezetőinek letartóztatásától sem riadnak vissza, Kaliforniában pedig olyan döntés született, amely egy Uber-sofőrt a társaság munkavállalójának minősít, nem pedig attól független vállalkozónak.)
Ahogy azzal egy korábbi bejegyzésünkben is foglalkoztunk, az Uber és a hozzá hasonló lendülettel egy adott piacot teljesen felforgató vállalkozások komoly kihívást jelentenek a jogalkotó számára. A jogalkotó többféle szabályozási megoldás közül választhat: megpróbálhatja a hatályos szabályok alá bevonni a közösségi gazdaság szereplőit, különös szabályokat alkothat, amely figyelembe veszi az adott szolgáltatás sajátosságait, esetleg valamilyen köztes úton elindulva, hibrid megoldásokkal is kísérletezhet.
Magyarországon a jogalkotó talán a legegyszerűbb megoldás felé indult el, azaz az adott piacra egyébként is alkalmazandó szabályokat igyekszik kiterjeszteni az adott szolgáltatást innovatív eszközök útján nyújtani igyekvő szolgáltatóra is. Egyrészről nyilván helyes törekvés, ha a versenysemlegesség irányába történik lépés, hiszen nem származhat abból a versenyelőny, hogy a "hagyományos" szolgáltatók kezét megkötő béklyók az új fiúkra nem vonatkoznak. Másrészt viszont kérdés, hogy a jogalkotó eleget tesz-e a feladatának, ha a meglévő szabályozást lényegében kiterjeszti a szolgáltatást újfajta megközelítéssel nyújtó szolgáltatókra is.
Nem lenne célravezetőbb és előrelátóbb, ha az újfajta kihívásokra a jogalkotó nem csupán a feladat "letudásával" válaszolna, hanem a tisztességes verseny alapjait megteremtve, az adott piac működését és nem utolsó sorban a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartó szabályokat alkotna?
A meglévő szabályok egyszerű kiterjesztése ugyanis leginkább oda vezet, hogy az alternatív szolgáltatást nyújtók "trükközésbe" kezdenek, és minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy kibújjanak a szabályok hatálya alól (lásd pl. a Wundercar érvelését, miszerint ők egy telekocsi szolgáltatást nyújtanak és az utasok "önkéntes" felajánlásokat fizetnek csak a sofőrnek). A hagyományos piaci szereplők pedig nem kényszerülnek rá arra, hogy a szolgáltatásaik javításával és a fogyasztók kegyeinek a keresésével erősítsék a piaci helyzetüket, hanem jogi csatákkal akarják elejét venni a piacvesztésnek. Ez pedig csak ideig-óráig sikerülhet.
A meccs tehát még nem lefutott (sem Magyarországon, sem más országokban), az mindenesetre jól látszik, hogy a közösségi gazdaság kihívásaival valamit kezdeniük kell a jogalkotónak. Innentől pedig már csak remélni lehet, hogy nem a "csak essünk túl rajta gyorsan" szemlélet alapján a "one size fits all" elve érvényesül majd, hanem az innovációra innovatív jogi megoldásokkal reagál a szabályozó.