A jövő ügyvédei

LawyerUpdate

Aki Uber-sofőr akar lenni, bíróságra kell annak menni?

2015. június 30. - lawyerup

A múlt héten az Uber magyarországi megregulázásától volt hangos a sajtó. Az ún. taxisrendelet ugyanis a taxitársaságokra vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő a fuvarmegosztó alkalmazásokon keresztül személyszállítási szolgáltatást nyújtókra is. A híreket figyelve, egyértelműen látszik, hogy többfrontos háború dúl az egyes szolgáltatásokat újszerű módszerekkel nyújtó, feltörekvő vállalkozások és az adott piacon már jelen lévő, pozícióikat óvni igyekvő szolgáltatók között. (Maradva az Ubernél, láthatjuk, hogy a magyarországi szabályozói válasz, még nem is a legdurvábbak közül való: Franciaországban például az Uber vezetőinek letartóztatásától sem riadnak vissza, Kaliforniában pedig olyan döntés született, amely egy Uber-sofőrt a társaság munkavállalójának minősít, nem pedig attól független vállalkozónak.)  

photodune-9511279-share--xs.jpg

Ahogy azzal egy korábbi bejegyzésünkben is foglalkoztunk, az Uber és a hozzá hasonló lendülettel egy adott piacot teljesen felforgató vállalkozások komoly kihívást jelentenek a jogalkotó számára. A jogalkotó többféle szabályozási megoldás közül választhat: megpróbálhatja a hatályos szabályok alá bevonni a közösségi gazdaság szereplőit, különös szabályokat alkothat, amely figyelembe veszi az adott szolgáltatás sajátosságait, esetleg valamilyen köztes úton elindulva, hibrid megoldásokkal is kísérletezhet.

Magyarországon a jogalkotó talán a legegyszerűbb megoldás felé indult el, azaz az adott piacra egyébként is alkalmazandó szabályokat igyekszik kiterjeszteni az adott szolgáltatást innovatív eszközök útján nyújtani igyekvő szolgáltatóra is. Egyrészről nyilván helyes törekvés, ha a versenysemlegesség irányába történik lépés, hiszen nem származhat abból a versenyelőny, hogy a "hagyományos" szolgáltatók kezét megkötő béklyók az új fiúkra nem vonatkoznak. Másrészt viszont kérdés, hogy a jogalkotó eleget tesz-e a feladatának, ha a meglévő szabályozást lényegében kiterjeszti a szolgáltatást újfajta megközelítéssel nyújtó szolgáltatókra is.

Nem lenne célravezetőbb és előrelátóbb, ha az újfajta kihívásokra a jogalkotó nem csupán a feladat "letudásával" válaszolna, hanem a tisztességes verseny alapjait megteremtve, az adott piac működését és nem utolsó sorban a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartó szabályokat alkotna?   

A meglévő szabályok egyszerű kiterjesztése ugyanis leginkább oda vezet, hogy az alternatív szolgáltatást nyújtók "trükközésbe" kezdenek, és minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy kibújjanak a szabályok hatálya alól (lásd pl. a Wundercar érvelését, miszerint ők egy telekocsi szolgáltatást nyújtanak és az utasok "önkéntes" felajánlásokat fizetnek csak a sofőrnek). A hagyományos piaci szereplők pedig nem kényszerülnek rá arra, hogy a szolgáltatásaik javításával és a fogyasztók kegyeinek a keresésével erősítsék a piaci helyzetüket, hanem jogi csatákkal akarják elejét venni a piacvesztésnek. Ez pedig csak ideig-óráig sikerülhet.

A meccs tehát még nem lefutott (sem Magyarországon, sem más országokban), az mindenesetre jól látszik, hogy a közösségi gazdaság kihívásaival valamit kezdeniük kell a jogalkotónak. Innentől pedig már csak remélni lehet, hogy nem a "csak essünk túl rajta gyorsan" szemlélet alapján a "one size fits all" elve érvényesül majd, hanem az innovációra innovatív jogi megoldásokkal reagál a szabályozó.     

A bejegyzés trackback címe:

https://lawyerupdate.blog.hu/api/trackback/id/tr297583702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.01. 15:46:44

Szerintem nem raktad fejben össze, hogy itt nem a versenyről, meg az innovációról van szó, hanem arról, hogy egy államilag szabályozott területre a szabályok telibeszarásával belép egy szereplő a világ minden országát letámadva. Erre az a megoldás, hogy betiltani, és nem az, hogy akkor majd jól átfogalmazni a szabályokat, hogy az innováció meg a korszellem, bla-bla.

Eleve vállalkozást úgy kell indítani, hogy a jogszabályi környezetet felmérjük. Hát ez az ubernek nem sikerült. Le kell húzni a rolót. Aki meg olyan hülye volt, hogy pénzt tolt bele ebbe a rendszerbe kockázati befektetőként, az meg is érdemli.

Takta Harkály 2015.07.01. 16:49:43

Szerintem meg nem kellene semmit szabályozni. Majd a piac szabályozza magát, a jobb (versenyképesebb) megoldás fenntmarad.

Az Uber esetében pl, mindenki jól járhatna:
1. Az utas, mert olcsón és megbizhatóan utazik.
2. A soför, mert keres vele.
3. Az állam IS jól járhatna, hiszen minden pénzmozgás teljesen átlátható, nem úgy, mint a taxik esetében.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.07.01. 17:10:11

@Takta Harkály: Definiáljuk a "jól jár" helyzetet. Mondjuk te utas vagy, Rendelsz egy autót. Az "olcsón és megbízhatóan" addig terjed, amíg az a kérdés, hogy odamegy-e az autó., A baj, hogy a szakmai alkalmasságot nem ellenőrzik, az autón ugyan van műszaki, de tudta a tulaj, hol nem figyelnek oda, és azóta is eltelt már pár év. És a kötelezőn, ami a hasonló szolgáltatás esetén messze nem térít meg mindent, nincs felelőségbiztosítása, mert ugye ő nem taxicég.

Aztán amikor beüt a baj, a sofőr közli, hogy őt ugyan hiába pereled, nem fizetőképes. Az Uberrel szemben pedig próbálkozhatsz elérni valamit, nem sok eséllyel, nem is magyar, és csak informatikai innovátor.

Cserében mivel a rendszerben adócsalók vannak, hiszen az Uber kapcsán számos adót sem úgy fizetnek, mint a tisztességes cégek, ezt a bevételt beszedik mindenkitől, például az áldozatok családjától.

Én ezt nem látom akkora sikernek az utas részéről sem, az állam részéről sem. A sofőr persze egy darabig keres vele, de ...

A mások biztonságát súlyosan és szándékosan veszélyeztető, leginkább a törvény kijátszásában innovatív szervezeteket pedig nem hagyni kell... hanem az ilyen esetekben megszokott módon fegyházbüntetéssel kezelni.

Amelyik viszont tényleg hatékonyabb szervezéssel, működéssel ér el valamit, azt nem feljelentik a taxisok, hanem bizony annak a társaságnak a színeiben igyekeznek folytatni a munkát. Ha ugyanis az innováció technikai, marketing, stb. törvényes és hatékony, akkor a törvényi feltételek betartása mellett is versenyképes a szolgáltatás, sőt...

Ha nem a sofőrt üldöznék, hanem azt aki látva a fenti biztosítással, biztonsággal kapcsolatos aggályokat, mást veszélyeztető tevékenységet tudatosan végez, erre bizony komoly szervezetet üzemeltet (Uber adott országbeli felsővezetése) eltennék egy kicsit pihenni és blokkolnák a picsába az alkalmazást, akkor nem próbálkoznának kreatív módon tovább kerülgetni a törvényt, mert nem sokan vállalnák, hogy levezénylik a próbálkozást...

Takta Harkály 2015.07.01. 17:16:07

@Válasszunk: A szakmai alkalmasság is csak ideig-óráig igaz a taxiknál. Az Ubernél hamarabb kiszóródik a nem megfelelö soför, mint a taxiknál. Azt meg hagy döntse el az utas, hogy akar-e fizetni azért a "biztositásért" amit emlegetsz. Ha akar fizetni bármikor mehet taxival. Emiatt nem betiltani kell, hanem tudatositani, felvilágositani.

Adócsalók a taxisok közt vannak, ráadásul az Ubert jobban nyomon lehet követni, hiszen minden tranzakció elektronikus. Legalizálás esetében relative jobban járna az állam, mint a taxival.

Egyébként úgyse lehet betiltani véglegesen, szembe kellene nézni vele. Ha az Ubert be tiltják, akkor jön másik, amelyik megkerüli a tiltást. Azt meg végképp nem tilthatják meg, hogy felvegyek valakit az autómba is ingyen elvigyem (wundercar).

Mint ahogy vannak ingyen dolgozó idegenvezetök is: egész nap kalauzolja a turistákat a végén meg azt mondja, hogy annyit adjanak neki, amennyit nekik megért a kalauzolás. Ha semmit, akkor semmit se adjanak. Miért ne csinálhatná ezt egy autós?

rosszqutya69 2015.07.01. 17:56:46

@Takta Harkály: Szó sincs átláthatóságról. Ez egy legenda, mint az, hogy itt bármiféle fenenagy innovációról lenne szó. Az innováció ebben az egészben annyi, hogy hogyan játsszuk ki a törvényeket és hogyan tegyünk szert versenyelőnyre ezáltal.
Az átláthatóságról pedig annyit, hogy jelenleg egy magánszemély (az utas) elutalja a viteldíjat egy KÜLFÖLDI bankszámlára, majd onnan, a megfelelő jutalék levonása után utalják a pénzt szintén egy magánszemély (a sofőr) bankszámlájára.
Az adóhatóság ebből semmit sem lát.
Ahhoz, hogy a sofőr számláján történő pénzmozgáshoz a NAV-nak bármiféle köze lehessen, már egy folyamatban lévő vizsgálat szükséges, aminek logikus előfeltétele, hogy a lelkes megosztó valamiért képbe kerüljön a hatóságnál.

Aki egyébként rendelkezik egy minimális intelligenciával, mondjuk 80+, kijárta az alsó tagozatot és ennek köszönhetően képes számtani alapműveletek elvégzésére, az pillanatok alatt ki tudja számolni, hogy az uberes autósok egész konkrétan buknának minden egyes kilométeren, ha a bevételeik után adót és járulékokat fizetnének, hiszen a hasznuk már jelen pillanatban is olyan csekély, hogy az további költségeket nem bír el.

A bulin egyedül az Uber kaszál, méghozzá hatalmasat, különösen, hogy ebből egy ruppó nem kerül a magyar költségvetésbe.
Hosszabb távú haszon lehet - ha sikeresen hülyítik még a népet egy darabig -, hogy bedarálják az egész piacot, és megkerülhetetlen szereplőjévé válnak.
Jól látható, hogy az Uber és a mögötte álló befektetők célja az, hogy a világon bárhol realizálódó fuvarokból 20% részesedést csíphessenek le.
Nem biztos, hogy nekünk ehhez asszisztálnunk kell azzal, hogy gondolkodás nélkül megesszük a hülye dumájukat, szóljon az akár innovációról, költséghatékonyságról, környezettudatosságról, vagy akár átláthatóságról.

Takta Harkály 2015.07.01. 18:02:12

@rosszqtya: "Az átláthatóságról pedig annyit, hogy jelenleg egy magánszemély (az utas) elutalja a viteldíjat egy KÜLFÖLDI bankszámlára, majd onnan, a megfelelő jutalék levonása után utalják a pénzt szintén egy magánszemély (a sofőr) bankszámlájára.
Az adóhatóság ebből semmit sem lát."

Láthat, ha akar. A soför bankszámláját is láthatja, az utas bankszámláját is láthatja. Minden további nélkül.

"Aki egyébként rendelkezik egy minimális intelligenciával, mondjuk 80+, kijárta az alsó tagozatot és ennek köszönhetően képes számtani alapműveletek elvégzésére, az pillanatok alatt ki tudja számolni, hogy az uberes autósok egész konkrétan buknának minden egyes kilométeren, ha a bevételeik után adót és járulékokat fizetnének, hiszen a hasznuk már jelen pillanatban is olyan csekély, hogy az további költségeket nem bír el."

Ez meg egyszerüen nem igaz. Ha van föállása egy soförnek, akkor havi 25000 Ft-ért a NAV irányába teljesen legálisan csinálhatja. Ha legalizálnák az Ubert, akkor sokan befizetnék azt a 25000-et. Én is.

"A bulin egyedül az Uber kaszál,"

Azért szeretik az utasok is meg a soförök is ... viccelsz? :-D

rosszqutya69 2015.07.01. 18:09:16

@Takta Harkály: Mondom, hogy nem láthatja. Magánszámlákhoz a NAV-nak semmi köze egészen addig, amíg valamiért nem indul vizsgálat a számlatulajdonossal szemben.

A második bekezdésben magad ismerted el, hogy amit az uberesek csinálnak nem legális és egy forintot nem fizetnek utána.

Nincs több kérdésem.

Takta Harkály 2015.07.01. 18:14:48

@rosszqtya: A NAV láthatná, ha a kormány engedélyezné. Egyszerü ez. Elvileg legalábbis, pont azért mert nincs készpénzmozgás. A taxikat sokkal bonyolultabb és költségesebb ellenörizni és messze nem lehet elvileg se olyan tökéletesen megvalósitani, mint az Ubernél.

A második bekezdésemben azt mondtam, hogy jó lenne, ha tudnának normálisan adózni egy legalizált környezetben. Ha emiatt nincs több kérdésed az nekem nem fáj :)

Egyébként nem csak az ár miatt szeretik jobban az utasok az Ubert, mint a taxit, hanem a megbizhatóság miatt is. Volt aki (telefonon rendelt) taxiban hagyta telefonját, s sose került elö. Uberes autóban is felejtett már valamit, az a soför könnyen megtalálható volt és még házhoz is vitte neki.

rosszqutya69 2015.07.01. 18:19:11

Létezik legalizált környezet, normális adózással, ha valaki szeretne ilyen tevékenységgel pénzt keresni.
Úgy hívják: taxizás.

Takta Harkály 2015.07.01. 18:22:21

@rosszqtya: Csak nincs versenyképes taxizás. Miért ne vihetne valaki olcsóbban, ha több utast akar? A túlszabályzás már az elözö rendszerben sem müködött.

Persze megértem a taxisokat is, a sok ostoba kötelezettség miatt rengeteg pénzük elmegy. Rosszul jár a taxis: sok a költsége. Rosszul jár az utas: magas a viteldij. Egyedül az állam jár jól, mert jön az adó, lehet stadiont épiteni belöle.

Egyébként meg nem akadályozni kell a fejlödést, hanem élni vele és használni.

rosszqutya69 2015.07.01. 18:28:19

Hogyne lenne versenyképes taxizás?!
Ragyogóan lehet versenyezni a szolgáltatás minőségében például.
Ha egy fuvarszervező cég égisze alatt csupa tahó dolgozik, akik például benyelik a telefont, akkor azt előbb-utóbb kevesebben fogják hívni.
Most beszállhat az Uber is a piacra, az új kormányrendelet pont ennek lehetőségét teremtette meg.
Senki sem gátolja a fejlődést, láthatod.

Takta Harkály 2015.07.01. 18:36:36

@rosszqtya: Árversenyre gondoltam. De ezt te is tudod. Egyik fontos (talán a legfontosabb) paraméterében a taxizás nem piaci szabályozású.

Egyébként igazad van abban, hogyha a kormány kényszeriti az Ubert a magasabb viteldijra, sokan akkor is az Ubert fogjak valasztani epp a szolgaltatas jobb minosege miatt (mar ha lesz eleg sofor). Bar gyanitom, hogy ez esetben a Wundercar lesz a nyertes, ami nem feltetlenul baj :)

rosszqutya69 2015.07.01. 18:46:35

@Takta Harkály: A Wundercar szánalmas erőlködése, mely arra irányul, hogy tartalmukat tekintve jól ismert jelenségeket új, oda nem illő kifejezésekkel definiáljon, aligha fog eredményre vezetni.

Jankó962 2015.07.01. 23:54:02

@Takta Harkály: fentebb feltételezték, hogy tudsz számolni. Ma itt nálunk nem tudsz autót fentartani (a cserével együtt!) 80 ft/km alatt. Egy csúcs uberes talán ennyit összehoz. De akkor miért cseszi el a szabadidejét? A taxis ebből él ez a munkája. A kocsin kivűl terheli egy két plusz ami az uberest nem de erre rájön a fizetése a járulékokkal, az kb 50-70 ft/km. Ez adja a különbözetet! Nem mennek ők sem havi 5000-nél többet. A 280 ft-ot lerontják az üres km-ek. Ezt hivják gurulónak. Semmi extra nincs benne. A másik. A PAV nem a viccmesélő jópofaságot méri hanem a baleseti kockázatot csökkenti nagy mértékben. Utasértékelés. 4x egymás után a nyakadba hánynak és te ennek nem örülsz, már ki is pontoztak, mehetsz vissza pizzát szállitani!

Nazareus 2015.07.02. 09:02:56

@Jankó962: Ez a 80 Ft/km hogy jött ki?

De számoljunk kicsit:
Veszel egy autót, mondjuk 2,5 millióért használtan egy 3-4 éves autót. Félmilliót beleraksz, 2 millió hitelre. Havi törlesztés (5 évre) 50000 Ft.

- Naponta dolgozol a föállásod mellett az Uberben 4 órát. Ez alatt kb. 10000 Ft bevételed lehet (ha akarod ezt is részletezem). Havi 20 nappal számolva az 200ezer Ft bevétel.
- Benzin. 7 literes fogyasztással számolok. 10000 Ft bevételért kb. 100 km-ert kell vezetni. Ez alatt elfogy 2700 értékü benzin. Azaz a 200ezerböl 27% lejön, azaz 54000 Ft
- Fizeted a NAV-nak a havi 25 ezret.
- Félreteszel javitásra havi 20 ezret (félevente 120ezer).
- Fizeted a törlesztöt, havi 50 ezer.
Marad: 160-25-20-50 = 51 ezer marad. Az 500ezer osztva 65ezerrel, az kb. 8 hónap. Ennyi idö alatt vissza is jön a félmilliós befektetésed, utána már tiszta nyereséget termel.

Amortizációra azért nem kell számolni, mert innentöl kezdve már az autó is nyereség, hiszen nem a TE pénzed van benne, hanem a banké. Persze dolgozni kell érte még pár évig, de utána gyakorlatilag "ingyen" van egy 8 éves autód és havi 50 ezer plusz bevételed volt addig. (persze nem ingyen, hisz dolgoztál érte).

Ha bevállalod 2 évre a kölcsönt, akkor 2 évig semmi plusz nyereséged (ha hétvégén nem dolgozol vele) nem lesz, viszont 2 év után lesz "ingyen" egy 5-6 éves autód (nem ingyen, dolgoztál érte pluszban).

És persze lehet növelni a havi bevételt, ha hétvégenként többet dolgozol mint 4 óra. Ha valaki nem sajnálja a hétvégéjét, akkor felviheti 8 napra a napi bevételt 20ezerre, ebböl a benzin 4000, javittatás 1000, 8 nap alatt a tiszta plusz nyeresége 100ezer Ft.

A taxi és az Uber közt az is a különbség, hogy az Ubernél nincs guruló, illetve nincs rá szükség, hisz úgyse inti le az utcán.

A PAV hiánya nem növeli a baleseti kockázatot, hisz mi a különbség, ha valaki utassal vagy magában furikázik havi 5000-et ? Egyébként nálunk már igy is eleve elég szigorúak a jogsikövetelmények, máshol (akár jóval) lazábbak. Persze ez nem baj.

A pontozás nem úgy van ahogy irod. Ha valaki a nyakába hány a soförnek, attól még nem feltétlenül pontozza le (de a soför az utast igen!). És ugye elég valószinütlen, hogy egymás után 4-szer hányjanak a soför nyakába, közben lesz tenger sok olyan fuvar, ahol 5-ös értékelést kap a soför, ezért nem számit, ha 4-en lehúzzák. Ha meg tényleg sokan lehúzzák a sofört, akkor inkább menjen vissza pizzát szállitani.

Nazareus 2015.07.02. 09:04:19

B@Jankó962: bocs ezt a sort elirtam:
Marad: 160-25-20-50 = 51
A helyes:
Marad: 200-54-25-20-50 = 51

Jankó962 2015.07.02. 21:00:25

@Nazareus: sok mindent keversz és nem értesz. Ezért nevezik az ilyet kontárnak. Iszonyatosan laikus a számítás. Nem szerepel benne az autó elvételével is járható engedély nélküli fuvarozás 800 ezres tétele. Egy autó költségeit igy csak autóval soha nem rendelkezett ember számolja. Ahogy a fogyasztás sem napi heti havi tétel igy a javitás is km függő. Az olajcsere kopó alkatrészek cseréje a többletfelhasználással felgyorsul!100 km futás alatt a maximális bevétel max 70-80 forint lehet! Ugyanis a guruló kifejezés hozzáértőknél azt jelenti, hogy napi bevétel osztva a napi km-el. Ebben az is benne van amikor tankolni mész vagy üresen a két cim között. A mosatásokat sem érdemes lehagyni mert lényeges kiadás. Ha visszajött az 500 ezres beugród a hiteled még ketyeg. Egy 2,5 millás autóra önrészen kivűl 3 millát fizetsz. Kötelező+gépjármüadó esetleg casco? Ha más töri az autót mennyit keresel? Ha te töröd? Mikor eladod a 3,5 milliós verdát kapsz érte 5-800 ezret. A bukta melyik rovatban van? Újra indul a hitel az új kocsira? Mindezt havi nettó 50 ezerért?

Nazareus 2015.07.02. 21:48:39

@Jankó962: Az autó elvételevél azért nem számoltam, mert LEGÁLIS Uberezzéssel számoltam, ahogy az látszik a NAV-os költségvonzatból is. Tehát feltételeztem, hogy engedélyezik és úgy számoltam. A javittatás költségeit nagyjából arra a futásra számoltam, amit irtam, tehát relative. De nézzük részletesebben a hozzászólásod:

- Egy autó költségeit igy csak autóval soha nem rendelkezett ember számolja.
Rengeteg autóm volt már, most is van kettö.

- A mosatásokat sem érdemes lehagyni mert lényeges kiadás.
Miért lenne lényeges? Hetente egy külsö mosás 1000 Ft. Havi 4000. Azt nem tartom nagy kiadásnak. A belsöt megcsinálja a soför.

- Ugyanis a guruló kifejezés hozzáértőknél azt jelenti, hogy napi bevétel osztva a napi km-el.
Ebben a kritikádban van egyedül igazad. Nem ismerem a kifejezést, mivel nem taxizom.

- Ha visszajött az 500 ezres beugród a hiteled még ketyeg.
Igen, ezt irtam is! Nem tünt fel?

- 100 km futás alatt a maximális bevétel max 70-80 forint lehet!
Ezt már kérdeztem, hogy jön ki, de eddig nem kaptam részletezést.

- Kötelező+gépjármüadó esetleg casco?
Meg fogsz lepödni - ezek benne vannak a havi 50ezres törleszöben. Igazság szerint 2 millának a havi törlesztöje (cascoval) 43-46 ezer körül van, de nagyvonalúan kerekitettem felfele.

- Ha te töröd?
Casco.

- Mikor eladod a 3,5 milliós verdát kapsz érte 5-800 ezret
2.5 millás verda volt, és igen, lehet, hogy csak 1 milliót ér, de ingyen volt (na jó, dolgozni kellett érte pár évig). Tehát keresel havi 50ezret kb. 4 évig és utána még kapsz is egy 1 milliós autót ingyen.

Nazareus 2015.07.02. 22:23:58

@Jankó962: Hoppá, most nézem, hogy tulajdonképpen egyetértünk. :D

Ezt irod:
"100 km futás alatt a maximális bevétel max 70-80 forint lehet! "
Igen! Bár kérdés, hogy mit értesz bevétel alatt. Én ebben a kontextustan azt értem, hogy bevétel - minusz benzinköltség. Tehát napi 7-8000 Ft. Az havi kb. 150ezer Ft. Ebböl jön le NAV, a törlesztés, javittatásra félretenni és marad kb. havi 50ezer.

Jankó962 2015.07.02. 23:43:18

@Nazareus: nem egyetértünk hanem egyet nem értesz! Ha visszakapsz a cégtől 20 ezret és mentél összesen 300km-t akkor a gurulód 66 ft ebből jön le a fogyastás 25-30 ft. A maradék a "hasznod" és a kocs fenntartása eggyütt. Meg fogsz gazdagodni. Csináld.

Nazareus 2015.07.03. 00:20:17

@Jankó962: Nem is értem, milyen számokat irtál. Milyen 20 ezer? Milyen 300 km? Semmi ilyesmit nem irtam. Abból indultam ki, amit irtál: "100 km futás alatt a maximális bevétel max 70-80 forint lehet! "

rosszqutya69 2015.07.03. 00:27:32

Egy kis számtan, fogalmatlan, ám módfelett lelkes idiótáknak…

Egy személygépkocsi üzemeltetési költségeinek kiszámításához jelen pillanatban nincs jobb és általánosabb körben elfogadott képletünk annál, mint amit a NAV elfogad, ezért a továbbiakban ebből indulok ki.

A NAV szerint egy átlagosnak mondható személygépkocsi (benzinüzemű, 1001-1500 cm3-es) fogyasztási normája 8,6 liter/100 km. Értem én, hogy az uberes sofőrök fasza gyerekek, és a budapesti forgalomban tötyörészve 7 literrel elevezgetnek, csak épp nem hiszem.

Ha eddig érthető, akkor léphetünk tovább.

Jelen pillanatban (július) 386 forinttal lehet számolni egy liter 95-ös oktánszámú, ólmozatlan benzint.
Ez azt jelenti, hogy egy kilométer ÜZEMANYAGköltsége, szigorúan a NAV szabályai szerint 33,196 forint.
Ugyancsak a NAV azt mondja, hogy ehhez még hozzá lehet adni minden egyes kilométerre 9 forintot és így kapjuk meg az autónk ÜZEMELTETÉSI költségeit. Ez kérem tisztelettel összesen 42 forint/km.

Eddig tiszta?

Most bonyolítjuk picit a dolgot.

Viteldíj ellenében történő közúti személyfuvarozás terén kétféle futásteljesítményt különböztetünk meg.
Az egyik, amikor fizető utas ül az autóban. Ezt nem túl meglepő módon hasznos kilométernek nevezzük.
A másik, amikor nem ül nálunk olyan, aki fizetne a megtett útért. Ezt praktikusan üres kilométernek hívjuk.
Sajnos az autó nem tesz különbséget a hasznos és az üres kilométerek között, így mindkét igénybevételre nagyjából azonos költségeink keletkeznek, ám míg a hasznos kilométereink költségeit a fizető vendég állja, addig az üres kilométereket zsebből fizetjük, azaz a hasznos kilométereink bevételeiből.
Döntő fontosságú a kétféle futásteljesítmény aránya, melyet leegyszerűsítve kihasználtságnak fogunk becézgetni.
Taxizásban, vagy ahhoz kísértetiesen hasonló tevékenységben 100%-os kihasználtság nincsen.
Egyszerűen nem létezik.
Aki nagyon penge, nagyon ismeri a várost, nagyon elkapja annak lüktetését és még szerencséje is van, az fel tudja tornászni a kihasználtságát 60%-osra, de nagy általánosságban 50 %-nál többet az sem ér el. Ez azt jelenti, hogy 100 megtett kilométerből 50 hasznos kilométerre 50 üres jut.
Legyünk nagyvonalúak és mondjuk azt, hogy az Ubernél nagyon szalad a szekér a dömpingár miatt, ezért kiugróan magas, mintegy 60 %-os a kihasználtság. Ebben az esetben 100 megtett kilométerünkből 60 olyan lesz, amikor utas ül az autónkban és 40 olyan, amikor nem.
Innentől vegyük át a korábban olvasott számokat, napi 4 óra, 100 km.
Most tessék figyelni!
100 megtett kilométerre a költségünk egész pontosan 4200 forint, a bevételünk pedig a lebonyolított fuvarok számától és a jatt mennyiségétől függően 6000 és 8000 forint között lesz. Ebből lehet szépen leszedegetni a költségeket, a maradék azonban még mindig nem a mi pénzünk.
Legyünk nagyvonalúak, és számoljunk úgy, hogy 100 kilométer megtétele után van a zsebünkben 4000 forint.
20 nap alatt összeszedtünk 80 ezret, királyok vagyunk.
Ebből lejön az 50 ezres törlesztő, maradt 30 ezrünk.
Befizetjük a 25 ropit a NAV-nak, és még mindig maradt 5 ezrünk.

Közben ezért a pénzért hazabasztunk és egy agresszív multi kezére játszottunk egy ágazatot, elértéktelenítettük 4000 hazai kisvállalkozó befektetését, elvettük 4000 család megélhetését, de ki a faszt érdekel?
Uberezni tök jó buli.

Ráadásul kibaszott innovatív is.

Jankó962 2015.07.03. 00:42:19

@rosszqtya: végülis majdnem ugyanezt próbáltam megértetni de mint láttad sikertelenűl.

rosszqutya69 2015.07.03. 00:51:29

@Jankó962: Kétféle ember élteti ezt a dolgot. Az egyiket megfizetik érte, a másik pedig olyan mint akit egy szekta szippantott be.
Egyikkel sem tudsz mit kezdeni.

Nazareus 2015.07.03. 02:23:05

@rosszqtya: A végén kezdem:

"Befizetjük a 25 ropit a NAV-nak, és még mindig maradt 5 ezrünk."

Fogd fel, hogy akár még igy is megéri! Mert 5 év után van egy autónk ingyen. Ráadásul, ha hétvégén is dolgozik valaki, akkor az tiszta plusz.

Egyébként meg, bocsi, nekem 7 literrel megy az autóm városban. Tényleg.

A másik dolog. Ezt irod: ". Ebben az esetben 100 megtett kilométerünkből 60 olyan lesz, amikor utas ül az autónkban és 40 olyan, amikor nem."

Ez egyszerüen nem igaz az Uber esetében. Sokkal nagyobb a kilométerkihasználtsági ráta, mivel nem lehet utcán leinteni az autót, ezért utas kirakása után a közelben várakozik a soför (kivéve ha tényleg nagyon messzire viteti el magát az utas, mondjuk Békásmegyerre).

Innentöl kezdve az egész számolásod rossz:
"Legyünk nagyvonalúak, és számoljunk úgy, hogy 100 kilométer megtétele után van a zsebünkben 4000 forint. "

Mert ennél jóval több marad, 7000 simán marad. Talán még több is. Hidd el.

Kétféle ember van, egyik akar dolgozni és pénzt keresni, a másik meg akarja magyarázni, hogy miért nem müködik.

rosszqutya69 2015.07.03. 04:13:42

@Nazareus: Gyönyörűen felmondod a mantrát, hogy nem lehet leinteni...
Az a baj ezzel, hogy az applikáció használata maga a leintés, persze virtuálisan.
Leinted a közeledben tartózkodó és számodra szimpatikus sofőrt.
Rendelni és előrendelni nem lehet.

Na most én azt is elhiszem, hogy például szombat hajnali négykor hazaviszed a szarrágót a romkocsmából mondjuk Csillaghegyre, és nem csörtetsz vissza a következő fuvarért a belvárosba, hanem megülsz ott, ahova vittek és kivárod, míg ott "leint" valaki.
Elhiszem, komolyan.
Csak akkor a ráfordított idő nem stimmel. Üldögéléssel te nem fogsz 4 óra alatt 10 rongyot csinálni.
Mindegy, felőlem magadat úgy csapod be, ahogy akarod.
A baj nem azzal a kárral van, amit magadnak okozol.

A baj azzal a kárral van, amit társadalmi szinten okoztok.

Belegondolok egyébként, hogy ez egy ekkora okosság, 2500-as órabér, ilyesmi...
Hogy vajon mi lehet az a főfoglalkozás, mennyit jövedelmezhet, ami mellett egy ilyen meló is csak mellékállás lehet...
És, hogy vajon az, akinek egy 2500/órás meló csak egy kis jövedelemkiegészítés, az vajon miért hitelre vesz autót...

De semmi gond.
Egyelőre a fél világ kajázza a szektátok hazugságait.

Nazareus 2015.07.03. 08:00:12

@rosszqtya: Nem értelek. Én is pont azt mondtam, hogy attól a viszonylag ritka esettöl eltekintve, hogy a világ végére kell vinni a delikvenst (Békásmegyer, Csillaghegy) általában megülhet a soför a helyén, mármint ahhoz a helyhez közel, ahol kirakta az elözö utast.

A 2500-as órabér tényleg sok. Szerintem olyan 1700-1800 a reális, vagy még annyi sem. De legyen csak 1500, akkor se rossz.

De vicces, hogy a fél világ nem tud számolni, csak Te :)

Tudod, puding próbája az evés.

Jankó962 2015.07.03. 20:14:15

@Nazareus: az ubert pont azok szeretnék használni akik eddig 3-5ezret fizettek a taxié

Jankó962 2015.07.03. 20:20:49

@Nazareus: tehát hülyeség volna az egyik kocsmából a másikig uberkodni. Amikor bemész az első fuvarért a belbe és amikor tétényből hazamész üresen káposztásra azt is számold bele! És sajnos hidd el hogy hozzád többen fognak berókázni mint egy taxiba. Hogy miért azt úgy sem értenéd. A PAV-ra meg keress rá mert az utasértékelésnek köze sincs hozzá!

Arcade Macho 2015.07.13. 11:34:29

@rosszqtya: "Magánszámlákhoz a NAV-nak semmi köze egészen addig, amíg valamiért nem indul vizsgálat a számlatulajdonossal szemben."

persze persze, a NAVnak semmi koze ahhoz, hogy ki hogyan csal adot mi?
kisfiam gondolom a Telapoban is hiszel ugye?
a maffiozok is ezt valljak es lepten nyomon megadjak a szamlaszamukat, ja nem is hanem keszpenzben toljak, nem is ertem ez hogyan lehet...
de biztos teneked vagy igazad az osszes maffiozo meg helkopter

Arcade Macho 2015.07.13. 11:37:00

@rosszqtya: "Ragyogóan lehet versenyezni a szolgáltatás minőségében például."

na ez a maisk hulyeseg...
szolgaltatas minosege pl. a luxus!!!
ott egyszeruen nem birjak az apropenzbol kitermelni a merdzsokat
ja ok nem is taxisok, hanem valami mas, de amugy taxi szolgaltatast vegeznek es a mezitlabas kis idiotakat mindenben agyonverik
de ok NEM taxisok!!!