A jövő ügyvédei

LawyerUpdate

Mit lehet tenni a stresszes ügyvédek ellen?

2015. július 07. - lawyerup

A XXI. századi generációs betegségnek mondható a kiégés, ami egyre több helyzetben és egyre több szakma képviselői között üti fel a fejét, így például a bankárok, menedzserek, ügyvédek körében. Szerencsére ezzel párhuzamosan egyre több megoldás létezik arra, hogy ezt elkerülhessük; a jobb munkáltatók is felismerték már, hogy ez nemcsak úri huncutság, de mi magunk is tehetünk ellene.

Nagyon sok ügyvédre egyre nagyobb nyomás nehezedik, a munkaórák növekedése és az iram, amit a piac diktál, párosul a gazdasági ingadozások jelentette bizonytalansággal és azzal, hogy van-e fizetőképes kereslet a jogi szolgáltatásokra. Aminek persze meg is van az eredménye: kiégés, depresszió, örökös fáradtság.

photodune-3771892-stone-balance-xs.jpg

A Wall Street Journal cikkében egy olyan új irányzatra, a „mindfulness movement”-re hívja fel a figyelmet, amely az ügyvédek pörgős mindennapjaiban egy kis féket jelenthet. A „mindfulness” kifejezésnek magyarul talán a „tudatos jelenlét” feleltethető meg, melynek lényege, hogy egy kicsit befelé és önmagunkra figyelünk és egy kicsit másokra is.

A cikk emlékeztet rá, hogy a Zen által inspirált egyszerű, de hatásos „agytorna” a meditáció, légző gyakorlatok és koncentrációs technológiák keveréke, melyet olyan amerikai nagyvállalatokban is alkalmaznak, mint a Google vagy a General Mills, most pedig itt kopogtat a jogászok ajtaján.

A cikk idézi Scott Rogerst, a Miami Egyetem „Mindfulness in Law Program” (Tudatosság a jogban program) szellemi atyját, akinek elmondása szerint a fiatalabbak sokkal fogékonyabbak erre, mint újdonságra. A kurzus során ugyanúgy kapnak érte kredit, mint más tantárgyért, azonban a tanmenet némiképpen speciális. Így például a kurzus során mindenki eljut ahhoz a ponthoz, amikor az a feladat, hogy veszítsenek el egy vitát, ami "nem a harc elvesztéséről vagy a feladásról szól, hanem arról, hogy hogyan fejlesszük még inkább a belső megérzéseinket." - mondja Rogers. Nem ez az egyetlen jogi egyetem, amely ilyen képzést kínál – ilyen szokatlan feladatokkal. Így például a „szomszédos” Florida International University College of Law diákjainak egy házi feladat keretében a tükör előtt állva öt percen keresztül fennhangon kell kimondaniuk, hogy „szeretem magam”. Érdekes lenne elképzelni egy ilyen kurzust valamelyik magyarországi jogi egyetem palettáján is...

A két tucat egyetemi képzés mellett már a gyakorló jogászok is magukévá tehetik ezeket az ismereteket. Judi Cohen 30 év ingatlanjogi praxissal a háta mögött hozta létre tanácsadó cégét, ügyfelei között pedig olyanok szerepelnek, mint például a Facebook jogi csapata. Tréningei során a résztvevőknek például olyan egyszerű feladatot kell gyakorolniuk, mint az egymásra figyelést, vagyis törekedniük kell arra, hogy ne szakítsák egymást félbe és várják meg, míg a feladatbeli párjuk befejezi a mondandóját, továbbá attól is tartózkodniuk kell attól, hogy az „ülések” alatt másokat bírálnak.

Természetesen nem mindenki osztja a tudatosság gyakorlati hasznát, vagy egyáltalán, létjogosultságát, megkérdőjelezve, hogy ezek a "trendi" irányzatok alkalmas lennének a szakma betegségeinek orvoslására.

Másoknak éppen ellenkezőleg, újdonságot hozott egy ilyen tréning – kitisztította elméjét és új megvilágításba helyezett bizonyos dolgokat. Egy ferences kolostorban tartott ilyen elvonulás után egyikük (Cari Rincker, New York-i családjogra és válóperekre specializálódott ügyvéd) úgy fogalmazott, hogy "egy jogászokkal zsúfolt terem, ahol senki sem beszélt, már önmagában felüdülés volt", nem is beszélve a madárcsicsergésben, csendben tett sétákról.

A fent leírtak a magyar jogász szemszögéből nagyon távolinak tűnnek és könnyen gondolhatjuk, hogy a mindennapi taposómalomban erre aztán végképp nincs idő és lehetőség. Ugyanakkor érdemes megfontolni, hogy - akár drága tréningen nélkül is - az önmagunkra és egymásra figyelés, a jogi problémák és konfliktusok “madártávlatból” való megfigyelése, a mindennapi vitákon és feszültségen való túllépés jelentős előnyökkel is járhat. Sok esetben például a tárgyalótermi csörtéknél hatékonyabb lehet a mediáció, az egymás legyőzése helyett az együttműködés.

Érdemes tehát néha kilépni a megszokott kerékvágásból és kicsit más szemszögből tekintetni a mindennapjainkra. Ez persze történhet mindenkinek az egyedi igényei szerint, nem kell ehhez divatos irányzatokat követni. Lehet, hogy ez elvezet majd oda, hogy fásult ügyvédek helyett egymással higgadtan kommunikáló és együttműködésre is sokkal inkább törekvő jogászokat kapunk.

(Kép forrása: stock photo, www.photodune.net)

A bejegyzés trackback címe:

https://lawyerupdate.blog.hu/api/trackback/id/tr157607060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacko61 2015.07.08. 07:49:57

Mit lehet tenni a pénzéhes ügyvédek ellen?

dr.C. · http://www.ingatlanjog.hu 2015.07.08. 12:54:21

köszönjük, Lacko, egyes, leülhetsz!