Építkezések vagy informatikai fejlesztések kapcsán szemünk se rebben, ha azt halljuk, hogy az adott projekt lebonyolítását, az ütemtervnek megfelelő előrehaladását projektmenedzserek segítik. Ugyanakkor meglepődünk, ha a projektmenedzsment tevékenységet jogi feladatok teljesítésével összefüggésben emlegetik.

Ahogy azt Richard Susskind is megállapítja a "projektmenedzsment alkalmazásának óriási lehetősége van a jog területén." (Susskind: Az ügyvédség vége?, Complex Kiadó, 2012, 122. o.) Gondoljunk bele: gyakran a jogi feladatok elvégzésében párhuzamosan többen működnek együtt, és nemcsak jogászok. A feladatok pedig egészen komplexek is lehetnek (peres ügyek, vállalatfelvásárlások, különböző finanszírozással kapcsolatos ügyletek), amelyek áttekintéséhez, megfelelő koordinálásához külön szakértelem és odafigyelés kell. Bár sok jogász gondolja magáról, hogy - az évek alatt magára szedett tapasztalatnak köszönhetően - a projektmenedzsment feladatokat is könnyen meg tudja oldani és mintegy mellékesen a jogi munka végzése mellett, kézben tartja az egész folyamatot. Sajnos, ez nem ilyen egyszerű.

Ügyvédként rutinosan másoljuk le az ügyfelek személyes iratait, az ügyek során keletkezett dokumentumokat aktákba lefűzzük, a számítógépünkön pedig mappákba és almappákba rendezzük ügyfelek és ügycsoportok szerint. Majd ezeket az adatokat nap mint nap kezeljük az irodánkban vagy ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van távoli hozzáférésünk, akkor akár hétvégén, vagy esténként otthonról is dolgozunk velük.

Azonban sokszor hajlamosak lehetünk elfeledkezni arról, hogy ügyfeleink által ránk bízott, szenzitív információkról van szó. Vajon ennek  megfelelően kellő gondossággal és biztonságosan kezeljük-e őket?

Az ügyvédek szempontjából az ügyvédi titok, az ügyfelek adatainak védelme kiemelkedő fontosságú, hiszen többek között ez képezi az ügyfél-ügyvéd közötti bizalom alapját. Semmi új nincs abban, hogy az ügyvédeket adatbiztonsági és titoktartási kötelezettség terheli, az évtizedek során „csak” annyi változott, hogy nem elég már az iratokat bezárni egy szekrénybe, hanem az informatikai eszközökön tárolt adatokat is megfelelően védeni kell. Az adatok elektronikus tárolása (részben a papíralapú tárolás alternatívájaként) az elmúlt évtizedben nyilvánvalóan egy teljesen új szintre emelte az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseket és követelményeket. Az ügyvédi szektor sem különbözik más területektől abból a szempontból, hogy manapság már nem bízhatunk kizárólag a fizikai védelemben és az információk elkülönítésében: egyre nehezebb megőrizni az elektronikus dokumentumok biztonságát, hiszen a kibertámadások egyre szofisztikáltabbak.

Érdekes tény ugyanakkor, hogy egy ügyvédi iroda életében nagyon sok esetben a legnagyobb veszélyt nem a kívülről jövő kibertámadások jelentik, hanem a munkatársak magatartása, vagy legrosszabb esetben a saját hanyagságunk!

Egy New York-i IT biztonsági cég szakértője szerint meglepő módon nagyon sok esetben az ügyvédi irodák adataira a legnagyobb fenyegetést saját felhasználóik jelentik, akiknek egyáltalán nem áll szándékukban kárt okozni. A szakértő által előadott történetek szerint előfordult már olyan, hogy az ügyvédi iroda az általa alkalmazott recepciósnak olyan jogosultságokat adott a cég IT rendszere felett, amivel a recepciós a cég szerverein tárolt ügyféldokumentumokat nemcsak olvasni, hanem szerkeszteni, sőt még törölni is tudta, de az sem példa nélküli, hogy egy ügyvédi iroda alkalmazottja a saját, védelemmel nem ellátott Wi-Fi routerét használta, miközben ügyféladatokkal dolgozott.

Ennél már csak az az adat meglepőbb a hivatkozott cikkben, hogy

az okostelefont használó ügyvédek 36%-a már hagyta el készülékét – legtöbbször ráadásul taxiban vagy reptéri terminálban. Ebből az esetek 46%-ában semmiféle jelszóval nem volt védve a mobileszköz.

Előfordult már Önnel, hogy vitába torkolló nézeteltérése támadt üzleti partnerével, és végül “zsigerből” beperelte? Vagy éppen fordítva, járt már úgy, hogy egy üzleti vitát követően, egy bírósági eljárás kellős közepén találta magát? Ha igen, akkor biztosan azt is tapasztalta, hogy az igazára hosszú hónapokat, esetleg éveket kellett várnia, már ha egyáltalán Ön került ki pernyertesként az ügyből. A peres eljárás persze rengeteg idejébe, energiájába került, nem beszélve a költségekről és a sok ősz hajszálról, ami szintén együtt járhat egy elhúzódó jogvitával. Ráadásul a jogviták (legyen szó akár üzleti, akár családjogi vitákról) többségében nem fekete-fehér a kép, így az eljárások kimenetele is bizonytalan. Az elhúzódó, költséges és bizonytalan kimenetelű peres eljárások helyett kézenfekvő alternatívaként jelenik meg a mediáció (más néven közvetítői eljárás). Mi is ez, mik az előnyei és miért nem használjuk mégsem?   

1. Mi az a mediáció?

A mediáció kifejezés a latin mediare szóból ered, a szó eredeti jelentése, középen állni, közvetíteni, békéltetni. A napjainkban növekvő népszerűségnek örvendő alternatív vitarendezési eljárások (Alternative Dispute Resolution, rövidítve: ADR) egyik, egyre elterjedtebb formája. Lényege, hogy a felek konfliktusuk rendezése érdekében nem a bírósághoz fordulnak, hanem asztalhoz ülnek és egy külön erre a célra képzett szakember, a mediátor segítségével megvitatják sérelmeiket. Az eljárás célja, hogy a felek közösen jussanak olyan megállapodásra, amely a minden érdekelt félnek elfogadható és amellyel kapcsolatban úgy érzik, hogy az érdekeiket szolgálja (éppen ezért a közvetítői eljárásokban kialakított megállapodások esetében nagyon magas az önkéntes teljesítések aránya). Fontos sajátossága az eljárásnak, hogy a külső, harmadik személy (a mediátor) nem dönt a felek helyett, hanem a felek maguk keresnek megoldást a vitájukra egy külső. pártatlan személy moderálása mellett. A közvetítői eljárásban kötött megállapodás egy polgárjogi szerződésnek minősül. Megállapodás hiányában is véget ér az eljárás, ha az eljárás kezdő időpontjától számított négy hónap eltelik, vagy ha bármelyik fél az eljárás megszüntetését kéri. A négy hónapos maximális időtartam biztosítja, hogy belátható időn belül lezárulhasson az ügy, és egy gyors, hatékony eljárás álljon a felek rendelkezésére.

A különböző konfliktust eredményező élethelyzetek különbözőségéből fakadóan a mediáció több területen is megjelenik, így beszélhetünk családi, munkaügyi vagy üzleti mediációról, de büntetőügyekben is alkalmazható.

Valószínűleg Önök közül is sokan vásároltak már az eBay-en, és az is előfordult már, hogy nem kapták meg a terméket vagy nem azt kapták, amit vártak, esetleg sérülten érkezett meg a termék Önökhöz. Nyilván nem hagyták annyiban a dolgot, különösen, ha nagyobb értékű termékről volt szó. A kérdés: mit tettek ebben a helyzetben? Bírósághoz fordultak vagy az eBay saját vitarendező fórumát vették igénybe? Feltételezzük, hogy inkább az utóbbit választották, és jó esetben sikerült is rendezni a vitás kérdést ezen az úton.

A fenti eset az ún. online vitarendezés (online dispute resolution – ODR) egyik klasszikusnak tekinthető példája.

1. Mi is az online vitarendezés?

A kereskedelem hajnala óta – legyen szó akár a kezdetleges cserekereskedelemről vagy internetes vásárlásról –, előfordul, hogy hiba csúszik a gépezetbe, valamelyik fél átvágja a másikat, nem azt kapja meg, amiért fizetett, vagy éppen megkapja, de nem fizet. A felek közötti vitáknak számos alapja lehet és a vitarendezésnek is számos módja alakult ki az idők folyamán, az ökölharctól kezdve a modern igazságszolgáltatási rendszerig. Kis túlzással mondhatjuk, hogy valahol a kettő között van az alternatív vitarendezés. Az angolszász jogterületeken és úgy tűnik, hogy hazánkban is egyre elterjedtebbek az alternatív vitarendező fórumok; klasszikusnak tekinthető a választottbíráskodás, de egyre elterjedtebb a mediáció, és nő a különféle békéltető testületek szerepe is.

Az internet térnyerésével azonban egyre több olyan helyzet adódik, amikor ezek az alternatív megoldások sem tudnak kellő hatékonysággal fellépni, nem is beszélve a bíróságokról. Pár kattintással veszek egy óriás felfújható gumikacsát Jakartából, de mire ideér és felfújnám, egy hatalmas lyuk tátong az oldalán. Adódik a kérdés, hogy egy ilyen, ma már szinte mindennapos esetben kihez vagy hova fordulhatunk, ha jogvitánkat szeretnénk rendezni pl. a gumikacsát gyártó jakartai céggel.

Számos, klasszikusnak mondható érvet tudunk felhozni, hogy miért jobb ezeket a jogvitákat alternatív módon megoldani – költséghatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, stb. –, már csak az a kérdés, hogy ezek mikor jelennek meg az állami igazságszolgáltatási rendszerben. Nos, úgy tűnik, hogy például Anglia és Wales területén nem kell erre olyan sokáig várni.

A 3D nyomtatással kapcsolatban mindenki csak szuperlatívuszokban beszélt. Aztán 2013-ban megmutatkozott a technológia árnyoldala: egy Cody Wilson nevű srácnak sikerült elsütnie térben nyomtatott pisztolyát, amire mindenki felkapta a fejét és elkezdett szabályozásért kiáltani. Azonban a „fegyvernyomtatás” szabályozásán kívüli területre már kevesebb figyelem jut, a szabályozás - szokás szerint - a technológia után lohol, a kérdések viszont egyre csak gyűlnek.

Szinte naponta jelenik meg egy-egy szenzációs hír arról, hogy bionikus fület/cipőt/fegyvert/arcrészt/Tutanhamon múmiájának modelljét sikerült 3D-ben kinyomtatni. Meskó Bertalan cikke például 12 olyan, az orvosláshoz kapcsolódó dolgot mutat be, amely már ma is kinyomtatható.

Játszunk a járókában, az óvodában, iskolában, de játszunk akkor is, ha le akarunk dobni pár kilót, vagy a maratoni táv lefutására készülünk. Lépten-nyomon játszunk: munkába menet a buszon, de a munkahelyünkön is. Akkor is, amikor éppen észre sem vesszük, hogy játszunk.

Ennek ellenére a “játék” és a “játékos” szavakkal kapcsolatban az önfeledten játszó gyerekek vagy a számítógép konzoljával összenőtt tinédzserek jutnak eszünkbe. De igazunk van vajon, ha a játékosok körét ennyire leszűkítjük? Egyértelműen nincs. A statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a 6-65 éves korosztály 59%-a játszik, és a játékosok több, mint fele nő.

Kérdés persze, hogy mit is tekintünk játéknak? Nem csak a számítógépes játékokat kell idesorolnunk, hiszen ha jobban belegondolunk, amikor elkezdünk egy jópofa kis appot használni, hogy a segítségével könnyebben ledobjunk pár kilót, vagy hogy szórakozva tanuljunk nyelvet, tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint játszunk. A játék így aztán a mindennapi életünk részévé válik  és a játékosok száma egyre csak emelkedni fog a technológia fejlődésével. De miért érdekes ez a business to business kapcsolatokban, és még konkrétabban, miért érdekes ez egy ügyvéd vagy ügyvédi iroda számára?

Mi jut eszébe, ha az hallja: ABS? Ugye Ön is rögtön az autókra, pontosabban a blokkolásgátló fékrendszerre asszociál? Az alábbi posztban szeretnénk megismertetni Önt az ABS rövidítés egy merőben eltérő területen, a jog világában alkalmazott változatával. Az ABS ugyanis az “alternative business structures”, vagyis az alternatív üzleti struktúra rövidítése is.

Az ABS Európán belül Angliában (és Walesben) jelent meg először a Legal Services Act 2007-es módosítása nyomán. A változások 2011 októbere óta hatályosak, azóta működik a rendszer élesben.

De mit jelent pontosan az ABS a jogi szolgáltatások világában?

Az ABS lényege, hogy jogi szolgáltatásokat olyan formában is lehet nyújtani, ahol tulajdonos, befektető, menedzser olyan személy is lehet, aki nem ügyvéd, nincs jogi végzettsége. Ez kissé sarkítva azt is jelentheti, hogy az ügyfelek szembetalálhatják magukat egy olyan helyzettel, ahol jogi tanácsot nem egy ügyvédi irodától, hanem egy banktól vagy biztosítótársaságtól kapnak. A módosítás elfogadását követően, sokak félelmét megfogalmazva a Legal Services Act 2007-es módosítását Tesco törvénynek is bélyegezték, a szupermarketben történő bevásárláshoz hasonlítva a jogi ügyek kezelését az ABS-ek világában (mielőtt valaki megijedne, a Tesco egyébként nem kérte az ABS-ként történő nyilvántartásba vételét).

Komoly szemléletváltást igényel, hogy az ABS-ek létét egyáltalán el tudjuk fogadni, hosszú tradíciója van ugyanis a “cipőt a cipőboltból”, azaz “jogi tanácsot az ügyvédtől/ügyvédi irodától” felfogásnak. Ráadásul ez általában azzal párosul, hogy az ügyvédek a szolgáltatásaikat speciális működési formában (egyéni ügyvédként vagy ügyvédi irodaként, nem hozhatnak létre erre a célra pl. egy kft-t) és felelősségi szabályok mellett nyújthatják.

Idén január 1-től indult el az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR), amely a felszámolási eljárások során biztosít platformot az adós vagyontárgyainak értékesítésére. A cél az volt, hogy végre átláthatóbb és hatékonyabb legyen a felszámolási vagyon értékesítése és ennek köszönhetően a hitelezők kielégítésére is nagyobb arányban kerülhessen sor.

Még mindig rengeteg felszámolási eljárás indul Magyarországon, annak ellenére is, hogy a működésképtelen cégek törlésének új eszközei is megjelentek (lásd pl. kényszertörlési eljárás). Az Opten adatai szerint 2014-ben összesen 17 431 felszámolás indult. Ez 2013-hoz képest 29 %-os növekedést jelent. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az esetek nagy többségében a hitelezők csak futnak a pénzük után, kevés reményük van arra, hogy követelésük a felszámolási eljárás során kielégítésre kerüljön.

Az új értékesítési rendszer nyilván nem oldja meg varázsütésre a felszámolási eljárások problémáit és nem jelenti azt, hogy a hitelezők kielégítési aránya hirtelen az egekbe szökik, de talán reményt ad arra, hogy az átláthatóság növekedésével, a visszaélések visszaszorításával javuljon a helyzet ezen a téren is.

Az EÉR elindulásával a felszámolási eljárások felzárkóztak a NAV elektronikus értékesítései mellé, amely pár éve már az  Elektronikus Árverési Felületen (EÁF) zajlik. Az elérhető információk alapján a NAV elektronikus értékesítési rendszere pozitívan vizsgázott és az árverési vételár növekedett. Ezt erősítette meg a NAV Baranya Megyei szóvivője is néhány hónapja: “A NAV tapasztalatai szerint az ilyen módon értékesített vagyontárgyak a hagyományos árverésekhez képest magasabb, általában a végrehajtó által meghatározott becsértékhez közeli vételáron kelnek el.” Ez mindenesetre a felszámolási eljárásokban lefolytatandó elektronikus értékesítések kapcsán is ad némi bizakodásra okot.

Január végén felkerültek a rendszerbe az első pályázati kiírások és árverési hirdetmények is. Aki valamely árverésben vagy pályázaton részt venne, először regisztrálnia kell és a nyilvántartásába történő első felvétele alkalmával 7000 forint összegű regisztrációs díjat is fizetnie kell. Ezután pedig már böngészheti is a hirdetményeket (feltéve persze, hogy nem tartozik az értékesítésből kizárt személyek körébe).

Ha ingatlant, esetleg téli gumit vagy használt autót venne, akkor mostantól az EÉR-ben is érdemes körülnéznie.

 (Kép forrása: stock foto, www.photodune.net) 

Aki járt már földhivatalban, pontosan tisztában van vele, hogy a földhivatali ügyintézés mennyi időt és energiát emészt fel. Feleslegesen. Még akkor is így van ez, ha az elmúlt években folyamatos volt a javulás és egyre gördülékenyebbé vált az ügyintézés, de a lényeg alig változott: az iratbeadás, iratbetekintés csak személyesen történhet(ett). Mindez úgy, hogy például cégügyekben már lassan évtizedes múltja van az elektronikus ügyintézésnek és a cégiratokba való betekintés is biztosított elektronikusan.   

Az elmúlt hetekben azonban egymás után érkeznek a jó hírek a földhivatalok háza tájáról. Először január elején értesültünk arról, hogy  emailben is benyújthatók az iratbetekintés és iratmásolat iránti kérelmek a földhivatalok ügyfélszolgálatain. Megnyílt továbbá az emailen történő időpont egyeztetés lehetősége is. Ha a betekintés nem is vált így teljesen elektronikussá, de legalább egy utat megspórolhatunk magunknak. Elég akkor “elkocogni” a földhivatalba, ha az iratmásolat már elkészült vagy az iratot előkészítették betekintésre.

Január végén pedig újabb örömteli hír érkezett: a földhivatalok hozzálátnak a társasházak és lakásszövetkezetek alaprajzainak, valamint alapító okiratainak digitalizálásához. A digitalizálás eredményeképpen online is elérhetőek lesznek az iratok, azaz a betekintéshez nem lesz szükség személyes földhivatali ügyintézésre.

Bízunk benne, hogy ez a folyamat nem áll meg és a közeljövőben további lépések történnek az elektronikus földhivatali ügyintézésben, megkönnyítve ezzel az ügyvédek és minden érintett életét.

Nemrég hazánkba is megérkezett az Uber, amely szeret az ún. közösségi gazdaság zászlóshajójának szerepében tetszelegni. Ennek kapcsán érdemes egy kicsit közelebbről is szemügyre venni a közösségi gazdaságot. Mi is ez tulajdonképpen?

A BrandTrend blogon olvasható definíció szerint “közösségi gazdaság olyan üzleti modellt takar, amely a források, eszközök megosztására épül, lehetővé téve a felhasználóknak, ügyfeleknek, hogy akkor használjanak valamit, amikor épp szükségük van rá”. 

Miért hangos most minden a közösségi gazdaságtól?

Tim Harford könyvében Az oknyomozó közgazdászban (HVG Kiadó, 2014) olvashatunk egy érdekes történetet a Capitol Hill Bébicsősz Szövetkezetről (lásd im. 41-44. o.), ahol szülők olyan kölcsönös együttműködésén alapuló rendszeréről volt szó a 70-es évekből, amelyben egy pénzhelyettesítő utalvány alkalmazásával próbálták meg szabályozni a gyermekfelügyeletet. Ha valaki vigyázott más gyerekére utalványt kapott cserébe és amikor neki volt szüksége gyermekfelügyeletre, ezzel az utalvánnyal tudott fizetni. A rendszer azonban nem működött megfelelően, beütött az ún. “bébicsősz-recesszió”.  

Bárcsak lett volna okostelefon már akkor is sóhajthatunk fel, egy ügyes kis applikáció mennyi mindent megoldott volna….. (Ehelyett a szövetkezet vezetőségében ülő jogászok próbálkoztak a szabályozás átalakításával.)

A közösségi gazdaság felfutását elsősorban az online eszközök térhódításának, a tranzakciós költségek csökkentésének szokás tulajdonítani, ráadásul a kapu szélesre tárult, a résztvevők körének szélesedése a rendszer hatékonyságának és működőképességének záloga. Kell egy csapat kritikus tömeg. (A fenti “szövetkezethez” kb. 200 család tartozott, egy applikáció a sokszorosára bővíthette volna ezt a kört... ) A részletesebb elemzések három nagy csoportba osztják a közösségi gazdaság mögött meghúzódó tényezőket: 1) társadalmi-, 2) gazdasági-, és 3) technológiai ösztönzők. Ezek együttes jelenléte teszi lehetővé a közösségi gazdaság napjainkban tapasztalt virágzását.

A közösségi gazdaság egyre erősebben jelen van Magyarországon is, gondoljunk csak az Oszkárra, a Wundercarra, a Piqniqre vagy a Miutcánkra.